h1

egészségügy

2008-08-29, Péntek

még jó, hogy augusztus elején, amikor mintát vett az orvos, mondta, h jöjjek vissza az eredményért 3 hét múlva. nem, nem elég betelefonálni, jöjjek be. azért rögtön időpontot kértem 3 hét múlvára a kartonozóban… még épp tudott adni a néni, mert csak adott hónapra tud, addig van meg a beosztás.

egy dolog, h h4re mentem, és 4 után ment be az előttem levő. a mellettem ülő velemkorú lány megkérdez, hogy neki csak gyógyszer kell, bemehet-e előttem. mondtam, hogy nekem meg csak a teszteredmény, de majd meglátjuk kit szólítanak. jahogy neki nincs időpontja, ezért nem is fogják hívni. kis grimaszt válaszolok… leszarom.

aztán persze szarul érzem magam és szenyónak még két percig, hogy miért nem engedem be. kijön az előttem levő, a nevemet mondja, egyszerre állunk fel…

bemegyek, kb. 2 perc amit benn töltök (40 perc várakozás igazán megérte). mire kijövök már áll a gyógyszeres lány. persze szóltam az orvosnak és persze mondta, h küldjem be.

de üldözési mániám van, hogy biztos bemártott a többi várakozó előtt, hogy hogy lehetek ilyen szemét, h nem engedtem magam elé, mikor korábban itt volt és csak gyógyszert irat…

megjegyzem: ahogy én tudom, hogy vissza kell jönnöm az eredményért, ő is tudhatja mikor fogy el a gyógyszere…

kérjen időpontot b+, ha ennyire fontos.

gyalog jövök hazáig, hátha lenyugszom.

én miért nem tudom bevenni a leszarom tablettát és átgázolni a másokon.

h1

evil

2008-08-14, Csütörtök

ma akár kettőkor is végezhettem volna, akkor lépett le az utolsó kolléga. amint befejezem a feladatom én is léphetek. akár félóra alatt is, micsoda csoda, hogy szabadság előtti nap elszabadulok fél háromkor. vagy háromkor. najó, a négy is jó… csak mehessek, mert indulunk délután.

négy óra tíz perckor kiléptem (persze valamit otthagytam így kiriasztás, visszamenés, újrazárás). persze busz előttem el. benyomtam a fülembe Kosheent mintegy nyugtatásként. egyszercsak megszólal egy éleg hang a hátam mögött, kb 30 cmre tőlem. bácsika kérdezte merre van a P út. mondom 3 megálló és mutatom az irányt. és hol a buszmegálló. nem egyértelmű? abban állunk, vazze. persze udvariasan rávilágítottam, hogy épp ott áll.

a buszon rájövök, h nem is 3 hanem négy. de amikor nyűgös vagyok nagyon gonosz tudok lenni. nem szóltam a bácsinak. leszállt egy megállóval hamarabb. de nem érdekel, mert megijesztett és ráadásul még körülnézni sem tud.

persze mire a Mechwartra érek, addigra már szégyellem magam… nembaj, biztos nyugdíjas, ráér, sétál még egy megállót. vagy vár 2 percet a következő buszra.

sorry.

mostpedig elhúztam Tokajba.

—————————–

egy ideig elbizonytalanodtam, hogy nekem való-e a blogolás. úgy gondoltam, hogy nem, most megpróbálom az ellenkezőjét…

h1

vagyok

2008-06-11, Szerda

nem, nem úgy folytatom, hogy “mint minden ember fenség…”

mai téma az irodában: szükséges-e a gyereknek néhány pofon gyermekkorban?

szerencsére nem jutottunk tovább a kérdésfelvetésnél, mert úgy néztem erős ütközésekre számíthatok. sokan ellenem.

persze én is kaptam gyerekkoromban pofonokat, de valahogy nem tudok abban hinni, hogy ha én így nevelek az jó. persze az nem érv, hogy olvastam néhány okos könyvet (P.E.T.), mert ugyebár a gyakorló apukák jobban tudják.

azért egyszer szívesen találkoznék az irodai kollégáim gyermekeivel, hogy élőben is igazolhassák az oly okosan hangoztatott elveiket.

persze amikor elkezdem kifejteni a véleményem, akkor jön a főnök, hogy dolgozni is kéne…

© murphy

h1

mindig hajtás van

2008-05-27, Kedd

de most kivételesen egy kis nyugi is. ideje, hogy ilyen helyzetben is írjak…

bár valószínűleg azért nem született ilyen poszt, mert ilyenkor kicsit lelassulok. :) agyam is, a munkavégzés is. elvégre nem lehet egész életemben leadás. azért hiába én diktálom a magánéletemet, abba is beleférne egy kis pihi. :)

h1

egyszerűen gyönyörű

2008-05-20, Kedd

mindig lenyűgöz, ha arra járok.

h1

átcsaptak fejem felett a hullámok….

2008-05-20, Kedd

… de túlélőnek születtem. úgyhogy kihagyás volt, de itt vagyok. :)

mai szösszenet: utálom ha egy aljas hajszál a reggeli öltözködéskor beoson a pólóm alá. aztán egyszercsak érzem, h csikiz. vadászok rá, de nem találom. ejnye…

h1

hát

2008-04-11, Péntek

hajrát hajrára halmozok.

egyet a munkahelyen és egyet az életben. sűrű napok előtt állok, bár azt sem tudom, h hogyan állok még egyáltalán meg a lábamon. :s

h1

hm

2008-04-09, Szerda

pangást váltja pörgés. vicces állat az építész.

napokig szinte alig csinálok valamit, aztán egyszercsak felémmagasodik a főnök és bejelenti, hogy holnapra legyen alaprajz és látványképek, mert megy egyeztetni…

hát ennyi.

nosztalgiázhatok az egyetemi évekre, mikor még jól bírtam az éjszakázást. jelentem, most nem bírom olyan jól mint régen. lehet, hogy öregszem? 2 hónapos diplomával ismét éjszakázom…

no. ez is nyafogás lett. :)

h1

reggel…

2008-04-02, Szerda

… mikor keltem, borús volt az ég. szomorú napnak indult. de ahogy hatóra tízperckor kiléptem a kapun egyszerrecsak ezernyi madárhangra lettem figyelmes. csak csiripeltek és csiviteltek, legalább 4-5 fajta madár. a borús reggelbe próbáltak vidámságot csempészni.

furcsa, hogy az ember hangulatát mennyire meghatározza az időjárás.
a nap egész nap bujócskázott. néha előbújt, néha megint el.

utálatos dolog irodában ülni és monitort bambulni. főleg ha odakinn ragyog a nap.

most időjárás filózós napom van úgy látszik.

h1

bevallom…

2008-04-01, Kedd

… szeretem ezt a számot. ciki ?

tegnap meghallottam este a petőfin… zuhanyozás közben.

hmmm… az új lakásba is kell majd egy rádió a fürdőbe.